Az 1970-es évek elején megrázó tragédia történt a Lenin Kohászati Művekben, amely évtizedekig beszédtéma maradt Miskolcon és országszerte. Vályi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese 1973. szeptember 15-én borzalmas balesetet szenvedett az üzem területén tett látogatása során, és három nappal később belehalt sérüléseibe.
A baleset körülményeit a mai napig homály fedi, és évtizedek óta keringenek találgatások arról, valóban véletlen baleset történt-e, vagy esetleg politikai gyilkosság áldozata lett a reformer gondolkodásáról ismert vezető.
Ki volt Vályi Péter?
Vályi Péter 1919-ben született, vegyészmérnöki végzettséggel rendelkezett. Pályafutása során több jelentős pozíciót töltött be: dolgozott az Országos Tervhivatalban, volt a Nehézipari Minisztérium szervesvegyipari igazgatóságának vezetője, pénzügyminiszter, majd 1971-től a Minisztertanács elnökhelyettese. Kortársai szerint művelt, idegen nyelveket kitűnően beszélő, nyitott gondolkodású ember volt, aki a párt reformkommunista szárnyához tartozott.
A kor funkcionáriusaihoz képest empatikusabb és modernebb szemlélettel rendelkezett. Az Egyesült Államokban tárgyalt a magyar-amerikai együttműködésről, ami akkoriban merész lépésnek számított. Vályi javasolta azt is, hogy a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) központját helyezzék át Moszkvából Varsóba, ami nem feltétlenül nyerte el a szovjet vezetés tetszését.
A végzetes gyárlátogatás
Vályi Péter 1973 szeptemberében az Észak-magyarországi Idegenforgalmi Intézőbizottság elnökeként érkezett Borsod megyébe, hogy részt vegyen a testület szeptember 17-én kezdődő ülésén. Már szeptember 14-én megérkezett Miskolcra, és a Répáshután található Pénzpataki Vadászházban szállt meg feleségével együtt.
A megyei tanács elnöke, dr. Ladányi József felajánlotta neki a Lenin Kohászati Művekbe történő látogatás lehetőségét. A gyárlátogatásnak konkrét célja is volt: a vállalat igazgatója, Énekes Sándor szerette volna meggyőzni Vályit a kohászat modernizálásának szükségességéről. Az acélgyártás akkoriban a már elavultnak számító Siemens-Martin kemencés eljárással történt, miközben nyugaton már az LD-konverteres modern módszert alkalmazták.
A látogatást megelőző estén a delegáció vadászaton vett részt, amit a korabeli kommunista vezetés nem szívesen vert nagydobra, hiszen ez a tevékenység a “kapitalista, főúri réteg” szórakozásának számított.
A tragédia pillanata
Szeptember 15-én, szombaton délelőtt 10 órakor érkezett meg a delegáció a Lenin Kohászati Művekbe. 11 óráig tartott az értekezlet, majd elindultak a termelést megtekinteni. 11:30 körül érkeztek meg a martinkemencékhez.
A gyáregység vezetője figyelmeztette a delegációt, hogy a választott útvonal veszélyes, de ez nem befolyásolta a látogatás menetét. Az öntőgödrökből 700-750 Celsius fokos hőség áradt. Különösen veszélyes volt, hogy a delegáció nem a biztonságos pódiumról figyelte a termelést, hanem közvetlenül a gödrök mellett haladt el, az egyenetlen talajon.
Vályi Péter körülbelül 10-15 centiméterre állt meg a gödör szélétől, miközben a munkások – akiket senki nem értesített a magas rangú vendégek érkezéséről – folytatták a szokásos munkájukat. Éppen a kifúvatás műveletét végezték, amely során a salakanyagot és egyéb szennyeződéseket távolították el. Ez a folyamat óriási szikraesővel és hanghatással járt, valamint az egyébként is magas hőmérsékletet tovább növelte.
A baleset bekövetkezésének pontos pillanatáról ellentmondásos beszámolók születtek. A Borsod Megyei Rendőrfőkapitányság nyomozása szerint “dr. Énekes Sándor a vagon mellől felső testtel előredőlve, mintha megbotlott volna, rádőlt Vályi elvtársra, majd mindketten beleestek az öntőgödör tüzes kokillái közé.”
A politikai bizottság részére készített jelentésben azonban más állt: “Vályi Péter feltehetően az említett hatásoktól hátrafelé billenve, merev testtel az öntőgödör felé dőlt. Dr. Énekes Sándor észlelve a dőlést, reflexszerűen utána nyúlt, megmarkolta mindkét karját. Miután mindketten kimozdultak az egyensúlyi helyzetükből, együtt estek a gödörbe.”
Moldova György a Kádár Jánosról írt könyvében is kitért Vályi Péter tragédiájára. Véleménye szerint nem szándékos cselekmény, hanem baleset történt, bár a közvélemény évtizedekig találgatott a haláleset körülményeiről.
„Szándékosságot emlegettek, de úgy gondolom, alaptalanul. Néhány nappal később jártam a helyszínen, akkor is csak egy jelzésszerű léckordon figyelmeztetett a veszélyre, korábban még ennyi se. Egy Vályihoz hasonló, üzemi viszonyokban egyébként is járatlan ember könnyen bajba kerülhetett” – írta Moldova.
A mentés és a kórházi küzdelem
Énekes Sándort viszonylag gyorsan kimentették a jelenlévők az öntőgödörből. Vályi Pétert azonban csak hosszú percek után tudták kiemelni, mivel a kokillák (öntőformák) közé esett. Testének 80%-a megégett, ruhája is ráégett a testére. Életveszélyes állapotban szállították a miskolci kórházba.
A kórházban Dr. Kiss Katalin aneszteziológus visszaemlékezése szerint a miniszterelnök-helyettes a mentők érkezésekor még eszméleténél volt és kínjában azt kiáltotta: “Öljetek meg, mert nem bírom ezt ki.” Az orvosok azonnal erős fájdalomcsillapítókat adtak neki.
A súlyosan sérült politikusért három napig küzdöttek az orvosok, de a szervezete szeptember 18-án feladta a harcot. Hivatalosan “keringési és légzési nehézség” volt a halál oka. Érdekesség, hogy a miskolci kórháznak akkoriban még traumatológiai osztálya sem volt, ez csak az eset után létesült.
A vizsgálat és a következmények
A baleset után azonnali vizsgálatot rendeltek el. A hivatalos jegyzőkönyv szerint a baleset oka “különböző technológiai, anyagmozgatási hatások összegződése, az egész üzem korszerűtlensége, zsúfoltsága, balesetveszélye” volt.
A felelősséget Dr. Énekes Sándorra hárították, elsősorban a nem biztonságos útvonal megválasztása miatt. Bűnösnek találták és 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyet három évre felfüggesztettek. Leváltották igazgatói pozíciójából, és az általa szorgalmazott fejlesztések csak húsz évvel később valósultak meg.
Baleset vagy politikai gyilkosság?
A tragédia után a legvadabb elméletek kaptak szárnyra. Sokan a delegáció és Vályi Péter ittasságát emlegették, utalva az előző napi vadászatra és az irodai megbeszélésen történt koccintásra.
Mások politikai gyilkosságot sejtettek a háttérben. Vályi reformkommunistaként nyugat felé nyitottabb politikát képviselt. Érdekes egybeesés, hogy a szintén nyugat-barát lengyel miniszterelnök-helyettes, Wieslaw Ociepka néhány nappal Vályi balesete előtt szintén rejtélyes baleset áldozata lett – elgázolta egy autó.
Az összeesküvés-elméletek hívei szerint a KGB állt a háttérben, és az volt a céljuk, hogy megszabaduljanak a keleti blokkban a nyugat felé nyitó politikusoktól. Ráadásul akkoriban több, a reformok mellett álló vezető is “öngyilkos” lett: 1969-ben Dr. Péter György KSH-elnök, 1971-ben Erdélyi Károly volt külügyminiszter-helyettes és Tömpe András korábbi szovjet mesterkém is életét vesztette.
A hivatalos álláspont szerint azonban egyszerű baleset történt. Moldova György író, aki néhány nappal később járt a helyszínen, úgy vélekedett: “Szándékosságot emlegettek, de úgy gondolom, alaptalanul. Akkor is csak egy jelzésszerű léckordon figyelmeztetett a veszélyre, korábban még ennyi se. Egy Vályihoz hasonló, üzemi viszonyokban egyébként is járatlan ember könnyen bajba kerülhetett.”
A titkolózás szerepe
A baleset körüli titkolózás tovább táplálta a találgatásokat. Lódi György, az MTV akkori miskolci tudósítója így emlékezett vissza: “Sem szombaton este, sem vasárnap sem a rádió, se a televízió erről nem szólt. Újságok nem jelentek meg. Ha úgy tetszik, hírzárlat volt.”
A Népszabadság csak szeptember 19-én, rendkívül szűkszavúan számolt be a történtekről: “Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Vályi Péter elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese baleset során szenvedett súlyos sérülés következtében szeptember 18-án elhunyt.”
Drótos László, a Lenin Kohászati Művek későbbi vezérigazgatója szerint a sors kegyetlen fintora, hogy a kombinált acélmű, amelynek megvalósításához Vályi támogatását szerették volna elnyerni, hosszú évekkel később mégis megépült “Kombinata” néven. Azonban a rendszerváltás utáni gazdasági változások következtében erre már nem volt szükség, és végül a diósgyőri vasgyár is bezárt.
A titokban tartott részletek, a hiányos tájékoztatás és a politikai környezet mind hozzájárultak ahhoz, hogy Vályi Péter tragikus balesete körül a mai napig számos kérdés megválaszolatlan marad. Ötven év elteltével is sokakat foglalkoztat a kérdés: valóban véletlen baleset történt, vagy egy tehetséges reformpolitikust áldoztak fel a hideháború oltárán?
Források: Szemelvények Miskolc város történelméből / Ancsics Csaba YouTube-videója. Nyitókép: A Lenin Kohászati Művek, az előtérben a Reisinger Ferenc utca és a Gyár utca találkozása látható. 1978, Miskolc, Diósgyőr – Forrás: Fortepan.hu / Urbán Tamás
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
